Alison DiLaurentis ~ The wilful Bitch ~

A kijelzőre fintorogtam és körbenéztem. Sehol senki. Hirtelen elkapott a félelem, mint inkább egy rossz érzés, hogy valaki figyel. Persze, tudtam, hogy ezt szeretné elérni az a liba. Az istenért! Én vagyok Alison! Nem kellene, hogy féljek! Ezzel áltattam magamat, legalábbis. Aztán megláttam, hogy valaki besurran a pajta ajtaján, majd vártam szépen csöndben, míg ki nem jött. Mindig is tudtam, hogy egyszer eljön értem, de nem kéne így végződnie. Ha eljön bosszút áll rajtam, a fiúkon, a barátaimon, vagyis az ő barátain, amiért cserben hagyták és elfeledték őt, na meg persze Jasonon. Fogalmam sem volt, hogy Jasonon hogyan lehetne bosszút állni, hiszen jelen pillanatban még a saját nevére sem emlékszik. Fogadok mindent eltervezett. Pillangók kezdtek röpdösni a gyomromban a hirtelen elfogott izgalom miatt. Aztán vége, valaki fejbe vert valamivel és többé már csak sötétség volt. Még hallottam a távolból Spencer aggodalmas hangját, amint az én nevemet kiáltozza. A fejem sajgott és valaki a földön hurcolt egészen be az erdőig. A bőröm égett, ahol a földel érintkezett. Lassan tempóban haladtunk mégis iszonyatosan fájdalmas volt, ahogy kopik le a bőröm. Szinte mindenhol véreztem. A fejemről, ahova az ütést kaptam, a vér patakként záporozott lefele. Egyszerűen hihetetlen volt, hogy pont ma, pont most jött el ez a pillanat. Szinte biztos voltam benne, hogy egy aknában fogom végezni. Persze, nem adom magam ilyen könnyen. Megfogtam a kezet, ami a hajamnál fogva húzott a földön és rángatózni kezdtem. Szinte véresre karmoltam a feketébe öltözött alak kezét. Sajnos az arcát nem láttam, mégis pontosan tudtam kicsoda. Nehezen feltápászkodtam és hasba rúgtam. Az alak krákogott egyet és én már messze is voltam. Ágakba esdekelve menekültem kifelé az erdőből. Spencer után kiáltottam, de nem hallott. A rohadt életbe! Az a számító kis ribanc! Káromkodtam, miközben ide-oda botladoztam a földön heverő gallyakban. A mély sebre támasztottam a tenyeremet, hogy ne vérezzek el ott helyben. A másik kezemmel fatörzsekbe támaszkodva próbáltam meglépni. Aztán elkapott, elkapta a lábamat. Felsikoltottam, de senki sem halhatta.
- Te gyilkos ribanc, nem menekülhetsz! -kiáltozta a hang. Az ő hangja volt, felismertem. A könnyeim kicsordultak és egybefolytak a véremmel, ami már rég ellepte a fél arcomat. Csak egy halk hagyjál hagyta csak el a számat és nagyot taszítottam rajta. Hátraborult és én tovább vonszoltam magamat a mocsokban. Már alig volt erőm. Talán okosabb lenne visszafordulni és a saját kezeimmel elintéznem. Tudtam mire gondol. Nem voltam teljesen magamnál, már csak a túlélési ösztöneim tartottak életben. Mindenféle emlékképek törtek rám, amiket egyszerűen nem tudtam kiverni vagy elhessegetni a fejemből. Némelyiknek semmi értelme nem volt, pl:. amikor öt éves koromban megkaptam az első körömlakk készletemet, vagy amikor a tesókkal indiánosat játszottunk. De aztán a szavai, olyan mély benyomást tettek rám, hogy eszembe jutott, amikor a konyhapadlón ül. Én az evőeszközök számára fenntartott fiókban keresem az eszközt.
- Biztos jó ötlet ez, Alison? - már akkor is nagyon puhány volt. Ezért csak csitítgattam, amíg meg nem találtam a legnagyobb darabot. Feltápászkodtam a fiókba kapaszkodva. Kis kezemben óriásinak hatott a konyhakés. Körülbelül nyolc éves lehettem. Sosem felejtem el azt a pillanatot. A babák haját akartuk levágni, mikor anyuék otthon hagytak minket először életükben. Úgy emlékszem a boltba mentek. Talán csak Jason vigyázott ránk odafentről. Visszaguggoltam mellé és játékképpen a magasba emeltem a kést.
- Most meghalsz! - nevettem el és suhintottam. Nem hittem volna, hogy ekkora fájdalmat fogok okozni neki. Szinte még mindig hallom a sikoltását és Jason ijedt hangját, ahogy ott talál minket. Belőle a konyhakés derékszögben állt ki és pedig tiszta vér. Tudtam, hogy visszajön és bosszút fog állni, mindketten tudtuk, hogy eljön. Most a hátamhoz kapott és egy fának dobott. A lábam iszonyúan fájt, miután felfogta a csapódást. Felsikoltottam újra és újra.
- Mégis mi a francot akarsz? - üvöltöttem. - Semmi közöd sincs, ahhoz, amit tettem, miért akarsz ezért megleckéztetni. - az utolsó szavakat elnyeltem fájdalmamba. A fának dőlve lihegtem és tudtam már nem sok van hátra, de kitartok amíg bírok. Nem adom magam egykönnyen. Az alak nem válaszolt. Nem halhatok meg, még nem... Aztán megragadtam a mobilomat és tárcsáztam a következő számot, "A" számát. Kicsöngött....Tudom, butaság, miért is venné fel, mikor pont ő fenyeget engem, de talán még itt van a közelben. Talán segít rajtam. Ha csak egy kicsit is szeretett valaha is, nem hagy meghalni. Aztán kinyomta. Már nem volt több időm. Az ismerős alak vészesen közelített felém. Aztán egyszer csak vége, fejbe vágták és a testét arrébb vonszolták, majd elvesztettem az eszméletemet. Szinte csak az ásó hangja maradt meg és a föld susogása, ahogy kupacba dobálják előttem.

Mosollyal az arcomon ébredtem egy ismeretlen helyen. Vajon hol lehetek? Ez lenne "A" titkos búvóhelye? Gúnyolódtam magamban. Igazából, nem hittem a szememnek, mert egy motelben jutottam magamhoz, mint később megtudtam három állammal arrébb Rosewoodtól. Fogalmam sem volt mit tegyek, a sebeim el voltak látva. Egy köteg pénz mellettem az éjjeli szekrényen és egy üzenet:

Hát persze! Csúfondáros mosollyal az arcomon felkaptam a pénzt és a kis üzenetet. Már a kézírásából tudtam kicsoda, olyan gyerekesnek éreztem, hogy álnevet használ előttem is. Igen! Alison, visszatért még a halálból is! Nyugtáztam. Vissza nem mehettem, hiszen mindenki azt hiszi meghaltam, sőt kimagyarázni sem tudnám. "A" kis fenyegetése sem töltött el nagyobb örömmel. Persze itt még semminek sincs vége. Majd meglátjuk.... - húztam széles mosolyra a szám. - A móka még csak most kezdődik, csajok! - és egy légpuszit nyomtam inkább csak magamnak.

Kedves Alison!
Hát valahol mindig is tudtam, hogy téged a halál se győzhet le Meglepő fordulatot hozol nekünk, már előre kiváncsi vagyok mit tervezel a viszonttalálkozásra Az előtörténeted számomra nagyon izgalmas volt, és nagyon "Alis" szóval semmi akadálya annak, hogy;

Elfogadva!

Avatar, és titulus foglalás után... Hát gratulálok te vagy az első elfogadott a karakterünk! *.*